Csepeli Élet

Rendőrségi üggyel zsarolhatja Bangónét a Fidesz?

2018. március 26. - Bambi76

Viharos körülmények között távozott Bangóné Borbély Ildikó 2010 körül otthonából, Hajdú-Bihar megyéből. Ekkor robbant ki ugyanis az a visszaélési botrány, melynek ő is az egyik fő gyanúsítottja volt, s melyet végül rendőrségi nyomozás, irat- és számítógép-lefoglalások követtek. Az ügyben Bangónét a rendőrség több esetben is kihallgatta, s a korabeli híradások szerint bujkált a nyilvánosság elől.

bangone_rendorseg.png

Bangóné rendőrségi ügyének lényege, hogy 2010 előtt ő lett az európai uniós források helyi elosztásával foglalkozó, a kisebb települések helyi fejlesztését segítő Leader-akciócsoport vezetője. Pontosabban: Bangóné volt a Bihar–Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. vezetője. Már a megválasztása is viharos körülmények között történt, de a távozása még botrányosabb volt.

A taggyűlés ugyanis minden politikai nyomás ellenére felállította őt a cégvezetői székből. Bangónét azért menesztették, amiből később a rendőrségi ügy is lett: a gyanú szerint jogosulatlanul vállalt a kft. nevében kötelezettségeket, illetve olyan számlákat fizetett ki, amelyek nem szerepeltek a könyvelésben. Később Bangóné lényegében elismerte a szabálytalanságokat: az ominózus számla ellenértéket visszafizette. Bangóné leváltásában sokat nyomott a latban az is, hogy az általa vezetett kft. tagjai feltételezték, Leader-pénzeket csorgat vissza Csontos Jánoshoz, az MSZP helyi politikusához.

Az ügy végül mindenféle következmény nélkül, gyanúsan hirtelen ült el, és egy idő után a Fidesznek sem volt fontos, hogy a feltételezett visszaéléseknek rendőrségi vagy politikai következményei legyenek. A helyiek szerint nagyon feltűnő volt, hogy a fideszesek futni hagyták Bangónét. 2010 után ugyanis országszerte politikai botrányt csináltak az MSZP-sek elszámoltatásából, és sorra kerültek – sok esetben teljesen jogtalanul – rács mögé az MSZP politikusai.

Hogy Bangóné rendőrségi ügye miért ülhetett el, és miért hagyták végük békén a fideszesek? Ezt kívülálló nem igazán tudhatja. A helyiek szerint ugyanakkor nem kérdés, hogy a felelősségre vonás elmaradása csakis egy kiegyezés következménye lehetett, amivel a politikust ma is sakkban tarthatják. S ha szükséges, a Fidesz érdekei szerint cselekedhet.

Az LMP Bangóné miatt nem lép vissza Csepel-Soroksáron

Bangóné miatt nincs ellenzéki együttműködés Csepel-Soroksáron, s így most 2014-s veresége ellenére Németh Szilárd fideszes politikus ölébe hullhat a győzelem. A csepeli és soroksári LMP-sek elismerik, hogy Németh Szilárd 2014-es legyőzője, Szabó Szabolcs a legesélyesebb ellenzéki jelölt helyben, ám ők csak akkor hajlandóak visszalépni a javára, ha Bangóné is megteszi ugyanezt.

bangone_lmp.png

A helyi LMP-sek szerint Bangóné nemcsak a helyi, de az országos együttműködésnek is rengeteget árt. Szerintük az a dölyfös, lenéző stílus, amit Bangóné megenged magának, mindenféle együttműködést ellehetetlenít. Mint mondják, érthetetlen, hogy az MSZP miért vállal bármiféle közösséget egy olyan emberrel, aki nyilvánvalóan Németh Szilárd szekerét tolja.

Szerintük, ha Bangóné jobb belátásra bírna, s visszalépne a jelöltségtől, akkor az az országos együttműködést is nagyban elősegítené. Ám amíg Bangóné a lakossági fórumain és nagy nyilvánosság előtt össze-vissza hazudozik az ellenzékről, addig nem sok esélyt látnak arra, hogy akár helyben, akár országosan legyen koordináció.

Az LMP-sek azt is elmondták: tény, hogy az LMP nem koordinál az Együtt-tel országos szinten, ám Szabó Szabolcs képességeit, alkalmasságát és elmúlt négyéves munkáját nehéz elvitatni. Elfogadhatatlan, hogy Bangóné vele kapcsolatban is össze-vissza hazudozik.

Mindenkinek az lenne a legjobb, ha Bangóné visszalépne a jelöltségtől, s ha most az országos együttműködésre nem sok esélyt is látnak, legalább helyben létrejönne valamiféle együttműködés. Mint mondják: csakis így tudnánk nyugodt lelkiismerettel tükörbe nézni. Ha Németh Szilárd győz április 8-án, azzal mi is leírjuk magunkat, de legfőképp Bangónéé lesz a felelősség - teszik hozzá.

Nem engedték fel Bangónét az összellenzéki színpadra

Saját pártjának is egyre kínosabb lehet Bangóné Borbély Ildikó, aki mint ismert, mindenféle indok és helyi kötődés nélkül, püspökladányi politikusként indul a választáson Csepel-Soroksáron. Bangónéval szemben többször is megfogalmazódott az a vád, hogy még az MSZP-s szavazókat is kényelmetlen helyzetbe hozza, mert akciójával megosztja az ellenzéki szavazatokat, és az egyébként teljesen esélytelen, a kormányváltást akarók talán leggyűlöltebb politikusát, Németh Szilárdot segítheti győzelemhez.

bangone.png

Úgy tűnik, most már pártjának is egyre kínosabb Bangóné csepeli indulása. Úgy tudjuk ugyanis, hogy Bangóné mindent megtett azért, hogy színpadra állhasson a március 15-i összellenzéki megmozduláson, melynek egyik szervezője éppen az MSZP volt, kérését ugyanakkor még csak meg sem tárgyalta a pártvezetés. 

Több helyről is azt az információt kaptuk, hogy Bangónét még a saját pártjában sem fogadják el, és éppen azért akart színpadra állni, hogy fajsúlyos politikusnak mutatva magát, valamennyire elfogadtassa magát a csepeli MSZP-sekkel. Csepel baloldali lakosai ugyanis pontosan tudják, hogy ha Németh Szilárd úgy nyer, hogy Bangóné versenyben marad, akkor csakis ő lesz okolható a fideszes politikus győzelméért.

− Az a baj, hogy Bangóné nem látja a saját felelősségét − mondta lapunknak egy baloldali szavazó, aki korábban aktivistaként is segítette az MSZP kampányait, de Bangónénak nem hajlandó segíteni. − Bangóné ugyanis az elbukott választás után elmegy innen, hazamegy Püspökladányba, de mi itt maradunk Csepelen, és nekünk kell belenézni a baloldali választók szemébe. Nekünk kell viselnünk a felelősséget amiatt, hogy Németh Szilárdot győzelemhez segítettük Bangóné indulásával − tette hozzá. 

Bangóné éppen az ehhez hasonló, vele kapcsolatos kételyeket, rossz érzéseket akarta eloszlatni azzal, hogy jelentős, országos politikusnak mutatja magát a március 15-én, ám minden próbálkozása kudarcba fulladt. Még a saját pártja sem vállalta a kockázatot, hogy színpadra állítsa, Bangóné stílusa ugyanis komoly visszatetszést kelthetett volna a választók szemében, ráadásul jelenleg éppen ő az egyik legfontosabb szimbóluma a megosztott ellenzéknek.

Így biztatja Németh Szilárd Bangónét: „Tartson ki, Ildikó!”

Örülhet Németh Szilárd, amióta Bangóné Borbély Ildikó püspökladányi MSZP-s politikus bejelentette, mindenféle indok és helyi kötődés nélkül Csepel-Soroksáron indul a választáson. Bangóné indulásával ugyanis igencsak megnőtt az esélye annak, hogy a fideszes „rezsibiztos”, Szél Bernadett első számú ellenlábasa 2014-es bukása ellenére 2018-ban megnyerje a csepeli és soroksári mandátumot.

Bangóné indulása még a helyi MSZP-sek körében is megrökönyödést keltett, hiszen a politikus azóta sem adott magyarázatot arra, mi az oka, hogy mindenféle kötődés nélkül éppen egy olyan körzetben indul el, ahol nyerhetne akár a Jobbik, akár az LMP, akár az Együtt jelöltje is.

Érthető tehát, hogy Németh Szilárd a legboldogabb Bangóné Csepel-Soroksári indulásától, hiszen neki elemi érdeke, hogy megosztódjanak az ellenzéki szavazatok, s a következő négy évben is teli torokból ordítson „Soros-veszély”-t az országra, s tiltson ki Szél Bernadetteket a nemzetbiztonsági bizottság üléséről.

kitartas.png

Az MSZP-s politikusra okkal neheztelnek a kormányváltást akaró választók, akik ennek sok esetben személyesen is hangot adnak, ha Bangóné épp a kerületbe látogat.

Úgy tudjuk, Bangóné igencsak nehezen viseli a választók őszinteségét, illetve rosszallását, s értetlenül áll a csepeliek és soroksáriak elutasításával szemben. Ám ha a sajátjaitól nem is, legalább Németh Szilárdtól támogatást és együttérzést kap Bangóné: „Tartson ki, Ildikó!” – így biztatja a versenyben maradásra Németh Szilárd az MSZP politikusát. Mindez az ő helyzetében érthető is, hiszen Bangóné versenyben maradásával esélye van a győzelemre.

Innentől kezdve már csak az a kérdés, Bangóné miért köt véd- és dacszövetséget Németh Szilárddal, és miért utasít el mindenféle együttműködést mindazokkal, akik legyőzhetnék a rezsibiztost?

süti beállítások módosítása